<

ARCHÍVUM / egészségügy

ÁTADTÁK A VÉDŐNŐK A GYERMEKÁLDÁSÉRT DÍJAT

Páratlan önzetlenségük és maximális hivatástudatuk miatt kaptak kitüntetést azok a védőnők, akik sokat tettek nemcsak a várandósok és szoptatós kismamák, valamint az újszülöttek érdekében, hanem eredményesen foglalkoztak olyan párokkal is, akiknél nem volt fogamzás és szerettek volna kisbabát. A kitüntetést Ács Rozália és Terényiné Bicsák Ágnes vehették át Novák Katalintól, az EMMI Család és Ifjúsági ügyekért felelős államtitkárától.

TÖBB MINT 90 EZER EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ KAP MAGASABB BÉRT DECEMBERBEN

Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

 

SZÁZNEGYVEN ÉVRE IS KITOLHATÓ LEHET AZ EMBERÉLET HOSSZA IZRAELI TUDÓSOK SZERINT

Az izraeli Bar Ilan Egyetem tudósai szerint 140 évre is kitolható az emberélet hossza, ha sikerül lassítani az öregedés folyamatát - jelentette a Háárec című újság.

 

ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK AZ AVON-TÓL A MELLRÁKKAL KAPCSOLATOS ISMERETEKRŐL ÉS AZ ÖNVIZSGÁLATRÓL

Kevés ügy kap akkora figyelmet szerte a világon, mint a mellrák elleni küzdelem októberben. Az AVON legújabb, online kutatásából kiderül, hogy még mindig nagy különbség van a fiatalok és a középkorú generáció mellrákkal és önvizsgálattal kapcsolatos ismereteiben és attitűdjében. A 18 év alatti fiatalok rendelkeznek a legkevesebb információval a mellrák kapcsán, közel 60%-uk pedig még soha nem végzett önvizsgálatot. A jó hír, hogy minden korosztály nyitott arra, hogy több információt kapjon a betegségről. Mára már az is beépült a köztudatba, hogy a mellrák időben történő felismerése javíthatja a gyógyulási esélyeket.

NŐTT A RICHTER NYERESÉGE A HARMADIK NEGYEDÉVBEN

Az elemzői várakozásoknál jobban nőtt a Richter Gedeon Nyrt. profitja a harmadik negyedévben, a társaság 16,4 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 14,4 százalékkal meghaladja a múlt év azonos időszakit.

 

GYORSABBAN DIAGNOSZTIZÁLHATNAK AZ ORVOSOK AZ ELEKTRONIKUS EGÉSZSÉGÜGYBEN

Gyorsabban és biztonságosabban diagnosztizálhatnak az orvosok az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térnek (EESZT) köszönhetően - mondta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.