<

ARCHÍVUM

GYÓGYSZERBEFOGADÁS: A BIZTOSÍTÓ FOLYAMATOSAN KONZULTÁLT A RÁKGYÓGYSZEREK ÚJ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁVAL KAPCSOLATBAN

A szakmával egyeztetve történt a tételes elszámolású innovatív rákgyógyszerek Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által kiírt közbeszerzési eljárása, a konzultáció azóta is folyamatos a szakma és a biztosító között - erről az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgatója beszélt az Inforádió Aréna című műsorában, kedden.

 

JELENTŐSEBB FENNAKADÁS NÉLKÜL ELINDULT AZ ELEKTRONIKUS EGÉSZSÉGÜGY RENDSZERE

Jelentősebb fennakadás nélkül elindult az elektronikus egészségügy rendszere - írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata november 1-jétől vált kötelezővé minden közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató számára.

 

LUXEMBURGI CÉG VÁSÁROLTA MEG A SZERBIAI ÁLLAMI GYÓGYSZERIPARI VÁLLALATOT

A luxemburgi Aelius vásárolta meg a Galenika szerb állami gyógyszeripari vállalat többségi - 93,7 százalékos - tulajdonát 16 millió euróért - közölte a szerb gazdasági kamara csütörtökön.

 

MAGYAR ONKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA: A RÁK GYÓGYÍTÁSA ÖSSZETETT FOLYAMAT

A rák gyógyítása összetett folyamat, és nem csak az egyes gyógyszerek hatékonyságán múlik a teljes gyógyulás - mondta Mangel László, a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) elnöke csütörtökön.

 

NOVEMBERBEN JELENTŐS BÉREMELÉS LESZ AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN

Jelentős bérfejlesztést jelentett be novemberre az egészségügyben a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján.

 

EMELKEDŐ BEVÉTEL MELLETT NŐTT A GLAXOSMITHKLINE GYÓGYSZERKONSZERN PROFITJA

Jó negyedévet zárt a brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari konszern: az új termékei, köztük a HIV-gyógyszer és a légzőszervi betegségek kezelését segítő szer iránti erős keresletnek köszönhetően bevétele és nyeresége is emelkedett a szeptember 30-án véget ért három hónapban.