<

ARCHÍVUM / egészségügy

MEDDŐSÉGI PROBLÉMÁHOZ VEZETHET AZ A-VITAMIN HIÁNYA

Az egyik legégetőbb kérdés a babavállalásra készülők körében, hogy veszélyekkel jár-e az A-vitamin bevitele. Szükséges-e, biztonságos-e, mennyi kell belőle? Számos kismamavitamin nem is tartalmazza. Sok ellentmondó vélemény jelent meg ebben a témában. Prof. Dr. Ősapay György véleménye szerint meddőségi problémákhoz is vezethet az A-vitamin hiánya.

CSEHORSZÁGBAN A LEGOLCSÓBB A GYÓGYULÁS KÖZÉP-EURÓPÁBAN

Csehországban 2015-ben csökkent az orvosoknál és a gyógyszertárakban fizetett önrészesedés. Míg 2014-ben átlagban egy-egy cseh állampolgár 3228 koronát (37 122 forint) hagyott az orvosoknál és a patikákban, addig tavaly már csak 3192 koronát (36 708 forint). Ez elsősorban annak következménye, hogy tavaly Csehországban eltörölték a 30 koronás vizitdíjat, s a gyógyszereket a korábbi 10 százalékos adósávból öt százalékosba sorolták - derül ki a cseh egészségügyi információk intézetének kimutatásából, amelyet a cseh közszolgálati televízió ismertetett.

CSODASZÁMBA MENŐ TÖRTÉNET AZ USA-BÓL

Megszületett a világon az első gyermek háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel. A kisfiú már öt hónapos, genetikai állományának nagy része szüleitől, egy kicsiny töredéke, az úgynevezett mitokondriális DNS pedig donortól származik, így a gyermeknek két biológiai anyja és egy biológiai apja van.

HOGY VÉDJÜK MEG MAGUNKAT ÉS MÁSOKAT?

Elértünk az évnek abba a szakaszába, amikor egyre több a meghűlt, náthás ember. Hogy kerüljük el, hogy védjünk meg másokat, hogyan éljük túl?

BETEGJOGI PLAKÁTKAMPÁNYT INDÍTOTT AZ OBDK

Betegként gyakran érezzük magunkat tanácstalannak, védtelennek, kiszolgáltatottnak. Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) ezen az érzésen próbál változtatni legújabb törekvésével, amely azt szolgálja, hogy információkat adjon betegeknek a lehetőségeikről, jogaikról és kötelességükről is.

"AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAMTITKÁR VÁLASZAI ALKALMATLANOK"

Újfent szó esett az egészségügyről kedden az Országgyűlésben, napirend előtt. Tukacs István (MSZP) az általa nemzeti ügynek tekintett egészségügy problémáit vette számba: az orvosok és szakdolgozók elvándorlásáról, méltatlan fizetésekről, területi egyenlőtlenségekről, a hálapénzrendszerről, a kórházak adósságáról beszélt. Az államtitkár szerint a dolgok a megfelelő ütemben zajlanak, soha ennyi pénzt nem áldozott még kormány az egészségügyre.