Végre sikerrel járhat a Pfizer: a világ legnagyobb gyógyszergyártója 14 milliárd dollárért felvásárolhatja a biotechnológiai ipar egyik vezető képviselőjét, a Medivationt – a sajtóértesüléseket a cég közleményben erősítette meg. A Pfizer 81,50 dollárt ajánl a kaliforniai cég egy részvényéért, a pénteki záróár 67 dollár volt, ez 80 dollár fölé szaladt a nyitás előtti kereskedésben.

A Medivationt korábban a francia Sanofi kerülgette: áprilisban 52,5 dolláros ajánlatot is tett rá, amit később megfejelt, de nem ért célba. A múlt hónapban a Medivation megnyitotta az adatszobát, és most már ő várta az ajánlatokat. Érdeklődőből nem is volt hiány, hiszen a Medivation eredményei biztatók, amit az is mutat, hogy januártól múlt péntekig 42,3 százalékkal erősödött az árfolyama – írja a Zacks.

A cég élen jár a rákkutatásban, vezető terméke az Xtandi a prosztatarák kezelésében hatásos, de más esetekben is fontos lehet. A talazoparib nevű készítményük regisztrációja folyamatban van, a mellrák kezelésében hatásosnak tartott anyaggal folyó kísérletek eredményeinek összegzését a jövő év első felére ígéri a Medivation. Ha beválik, azzal több mint 30 milliárd dolláros piac nyílik meg előtte.

gyogyszerszektor.hu/pixabay.com