Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, a több mint 1300 oldalas munka annak az 1994-es kiadásnak a korszerű változata, amely Európában elsőként tekintette át e megbetegedéseket, minden szövettani típusra, stádiumra, előrehaladottsági fokra és szervre lebontva az ismereteket, terápiás algoritmust kínálva.

Ezzel a létező legkorszerűbb módon áll a magyar orvosok rendelkezésére az irányelv-gyűjtemény, amely bármilyen helyzetben útmutatást ad a teendőkről - jegyezte meg a szakember.

Kásler Miklós hangsúlyozta: rendkívül összetett az onkológiai diagnosztika és kezelési rend, hiszen rák elnevezés alatt mintegy 250 szövettani megbetegedést tartanak számon, ezért lényeges, hogy összegezzék a felismerés és a kezelés komponenseit.

Mint mondta, a teljes hazai orvostársadalmat szólítják meg a Medicina Könyvkiadó által megjelentetett kötettel, amely az egyetemi tananyagok között is helyet kap.

Hozzátette: Magyarországon a halálozások negyede vezethető vissza onkológiai okokra, s ez az arány megegyezik az európai átlaggal.

(Forrás:gyogyszerszektor.hu, mti/Fotó:mti)