Hazánkban évi 20.000 főnek adatik meg a lehetőség, hogy az elsők között próbálhasson ki új, akár a korábbinál hatékonyabban működő terápiákat, gyógyszereket. Noha a klinikai vizsgálatok a sikeres állatkísérleteket követik, a járatlan úttól érthetően tartanak néhányan. Sokkal kevesebb szó esik viszont arról, hogy több százezer szerencsés kiválasztott életét hosszabbították már meg a legfrissebb, leginnovatívabb gyógyszereken alapuló kezelések.

Miközben évek, évtizedek is eltelhetnek egy-egy olyan terápiával, amely egy idő után már nem eredményez javulást, addig a klinikai gyógyszervizsgálatok új reményt hozhatnak.

A világban 38 klinikával 20 éve jelen levő Synexus magyarországi hálózatának friss kutatásából kiderül, hogy akik kevesebbet tudnak erről a lehetőségről, ők félnek inkább egy kicsit az ismeretlentől, illetve a „kísérleti” jellegtől, míg a korábban részt vevők döntő többsége szívesen vállalna ismét szerepet új klinikai vizsgálatban. Az ingyenes magánorvosi kezelés, a gyógyulás új esélye önmagában is vonzó a korábbi és az új érdeklődőknek. Mindemellett a megkérdezettek harmada még nem is hallott erről a lehetőségről. Azok többsége viszont, aki keresztülment már klinikai vizsgálaton, hatásosabbnak tartja új kezelését, mint a régit, sőt 72%-uknál mellékhatás sem lépett fel.

Szinte minden megkérdezett tudja, hogy a klinikai vizsgálatokban történő részvétel ingyenes, de azt már csak a válaszadók fele gondolja, hogy a terápiás készítményeket is térítésmentesen kapják a résztvevők, pedig valójában ez is alapadottság. Meglepően sokan nem tudják, hogy a klinikai gyógyszervizsgálattal összefüggő orvosi kezelés ingyenes, és hogy várakozásra sincs szükség.

A válaszadók nagy többségében az az önzetlen szándék is megjelenik, hogy részvételükkel hozzájárulhatnak egy sokakat érintő innováció létrejöttéhez.

Érdekes tanulság, hogy azok, akik általában véve is nyitottak az újdonságok iránt az életben, láthatóan nyitottabbnak bizonyultak a klinikai vizsgálatok iránt is. Számukra vonzó, hogy ha most vesznek részt klinikai gyógyszervizsgálatokban, olyan készítményeket és terápiákat kaphatnak, amelyeket mások csak körülbelül 8-10 év múlva, hiszen egy gyógyszer piacra kerülésének teljes időciklusa mintegy 15 év, költsége pedig hozzávetőleg 1 milliárd dollár. Mindezt szigorúan ellenőrzött körülmények között tehetik, ahol a jövő sikere az orvoson, a terápián és a páciensen egyaránt múlik.

A kutatás részletei itt találhatók: https://www.synexusklinika.hu/kutatas2016/

(Forrás:gyogyszerszektor.hu/Fotó:pinterest)