Budapest, 2016. november 23. A MagyarBrands-díj bírálói 2010 óta minden évben mérlegre teszik a legjobb hazai márkákat, azokat választva ki közülük, amelyek a magyar szellemi munka eredményességének legjobb képviselői lehetnek hazánkban és az országhatárokon túl egyaránt. A Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. pedig 2013, 2014 és 2015 után immár negyedik alkalommal kapta meg a magyar márkáknak járó elismerést.

A MagyarBrands-díj odaítélése számszerűsíthető kritériumok alapján történik, amelyet egy független szakértőkből álló bizottság véleményezése egészít ki. A kiváló fogyasztói márkák kiválasztását a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos, az ismertséget és kedveltséget felmérő kutatás eredményei is befolyásolják.

„Az elismerés odaítélése a Culevit Kft. számára nagyon fontos visszacsatolás, amely szerint a fogyasztók és a szakértők egyaránt elismerik az általunk épített márkát. A díj egy újabb mérföldkövet jelent a vállalkozásunk életében, miközben fogyasztóinknak is jelzésértékkel bír. Láthatják: a Culevit egy értékes és megbízható magyar márka” – mondta Lex Zsuzsanna cégvezető.

A Culevit Kft. eredményeit mutatja az is, hogy a társaság nemrég kapott értesítést arról, hogy újabb kutatás-fejlesztési projektek megvalósításához használhat fel európai uniós vissza nem térítendő támogatást. A társaság 103 millió forintot nyert el összesen 180 millió forint értékű kutatás-fejlesztési projektje megvalósítására a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázat keretéből. A társaság 2009-ben alapította meg a Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Központot Pécsett, ahol a vállalat kutatóorvos, állatorvos, okleveles vegyész és biotechnológus szakemberei folyamatosan dolgoznak a már meglévő termékek és új készítmények fejlesztésén

A jelenlegi immár a vállalat harmadik sikeresen elnyert pályázata. A mostanihoz hasonlóan a korábbi támogatásban részesített projektek is a Culevit termékek fejlesztésére irányultak. A társaság első sikeres pályázata keretében pedig egy kétlépcsős klinikai vizsgálati program is megvalósult. A projekt végső eredménye egy megnövelt dózisú italpor, rákbetegeknek készült, speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer kifejlesztése volt, amelyet a társaság kifejezetten a nyelési nehézségekkel küzdő daganatos betegek számára ajánl.

„Az új projekt keretében ismét egy daganatos betegeknek ajánlott, speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer fejlesztésén dolgozunk. Továbbra is szeretnénk olyan termékeket kínálni a fogyasztóinknak, amelyeket összetevőik és alkalmazásuk révén kényelmesen beilleszthetnek a mindennapi étrendjükbe” – hangsúlyozta a Culevit Kft. cégvezetője.

(Forrás:gyogyszerszektor.hu/Fotó:culevit)