Ezt nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek. Rétvári Bence azt mondta, a szigorú szabályozásnak és az erős felügyeletnek köszönhetően hamis  vagy nem engedélyezett gyógyszer még nem került a törvényesgyógyszer-kereskedelembe.

Az államtitkár emlékeztetett arra, a határozott állami fellépést erősíti, hogy tavaly január 1-jétől elrendelhető azoknak a honlapoknak az ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele, amelyeken hamis vagy nem engedélyezett gyógyszereket forgalmaznak.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az interneten árult hamis gyógyszerek komoly veszélyt jelentenek az emberek egészségére, ezért az ott forgalmazott, egészségre veszélyt jelentő készítmények állami ellenőrzését, a hamis készítmények elleni küzdelmet, a lakosság átlátható, megbízható tájékoztatását kiemelt kormányzati feladatnak tekintik.

Az interneten vásárolt, ellenőrizetlen forrásból származó termékek többféle veszélyt is hordozhatnak. Tartalmazhatnak vényköteles vagy tiltott hatóanyagot, de előfordulhat, hogy olyan anyagot is, amely nem gyógyszerhatóanyag, hanem például veszélyes gyomirtó. Míg az engedéllyel rendelkező ellátónál vásárolt gyógyszer esetén a gyártó, a nagykereskedő, a gyógyszerész, illetve az orvos vállalja a felelősséget, a törvény megkerülésével megvett gyógyszerek esetében a felelősséget nem lehet megállapítani - mondta.

A kormány háttérintézményének, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI) lehetősége van az adott gyógyszerútját a gyártóhelytől a gyógyszertárig ellenőrizni. Így biztosított a gyógyszerek minősége, hatásossága, biztonságos alkalmazhatósága és a gyártóhelyek megfelelősége. Az intézet felügyeli továbbá a gyógyszer-nagykereskedők tevékenységét és a kiskereskedelmi gyógyszerforgalmazást is.

gyogyszerszektor.hu/mti/freeimages.com